Ingatlan vásárlás előtt

0
743
ingatlan vásárlás előtt

Ingatlan megvásárlása előtt rengeteg mindent számításba kell venni. Sok mindennek utána kell járni. Ehhez hasznos tanácsokat találhatunk az interneten, szép számban. Sőt, ingatlanos szakemberek tanácsai is aranyat érnek azok számára akik ingatlanvásárlás előtt állnak. Ez tiszta sor, de van valami ami az emberek 99%-ában fel sem merül? Ezek pedig az ember közelében megtelepedő kártevők amik akár milliós károkat is képesek okozni a vásárlást követően. 

Kártevők a lakásban

Társasházban vásárolna lakást? Ezekre a kártevőkre érdemes odafigyelni lakások tekintetében. Leggyakoribb és egyben a legrosszabb az ágyi poloska ami a társasházak gyakori lakója. Elég egyetlen lakás ahol elszaporodnak – viszonylag nagyobb mértékben – az ágyi poloskák és máris az egyész társasház tekintetében kiszélesedő invázióval nézhetnek szembe az ott lakók. Sokan kifejezetten ezért szabadulnak meg lakásuktól.

Természetesen nem kizárólag ágyi poloska telepedhet meg egy lakásban. Csótányok, hangyák, bolhák és pókok is rendszeresen megjelenhetnek és szaporodhatnak lakásokban, ha ideális körülményeket találnak maguknak. Jelentőségüket nem szabad lebecsülni mivel mindegyik komoly gondokat okozhatnak. Elég csak arra gondolni, ha valakinek pókfóbiája ( arachnofóbia) van és adott esetben egy földszinti lakásban rendszeresen bejutnak az ingatlanba. Például növények, vagy víz közelsége miatt.

ingatlan vásárlás előtt
Kártevők a házban

Lakásokkal ellentétben családi házak esetében nem kizárólag rovarok megjelenésére lehet számítani. Rovarokon kívűl rágcsálók és kisemlősök is megjelenhetnek és komoly anyagi károkat okozhatnak. Károkozásuk mértékét tekintve a nyestek, patkányok és a faodvasító lóhangya kiemelkedik minden más kártevőtől. Ingatlan vásárlását megelőzően szinte senki sem gondol a kártevők ellenőrzésére. Nem ritka, hogy a beköltözés után szembesül a vásárló valamilyen kártevő jelenlétével. Ezek pedig nem ritkán sok százezres, vagy milliós károkat is okozhatnak a későbbiekben.

Elég csak a patkányokra gondolni, a rágcsálók – főleg a vándorpatkány – alapjaiban, statikailag képesek egész épületeket meggyengíteni. Hasonlóan komoly gondokat okozhatnak a faodvasító lóhangyák is. Gerendákat, tetőszerkezeteket tesznek tönkre megjelenésük után lényegében pár hónap alatt. Találkoztunk már teljes mértékben használhatatlanná vált lépcsősorral, vagy leszakadó terasszal is.

Szintén komoly károkozó épületek tekintetében a nyest. Vizelettel, ürülékkel szennyezik be az általuk birtokba vett területeket. Felszaggatják a szigetelést és a párazáró fóliát, gyakran még a vezetékeket is elrágják. Ennek okán nem ritkák a különböző műszaki hibák az épületben. Nyestkárokról bővebben. Természetesen más állatok is megtelepedhetnek családi házak belsejében, vagy annak közvetlen közelében. Ilyenek lehetnek például a pele, denevér, mókus, stb. Valamint a darazsakat sem szabad kihagyni ebből a sorból. Szintén rengeteg kellemetlenséget tudnak okozni.

ingatlan vásárlás előtt

Ingatlan vásárlás előtt kártevő ellenőrzés

Bármilyen ingatlan vásárlása előtt áll, legyen nagyon körültekintő a kártevőkkel kapcsolatban. A birtokbavételt követően már nem kizárólag az anyagi terhek, de az álmatlan éjszakák is megnehezíthetik mindennapjait. Mire gondolunk?

  • Rovarcsípések éjszakánként
  • Dübörgő zajok a padláson
  • Kaparászás a falban
  • stb.

Az árulkodó nyomokon kívűl érdemes a szomszédoknál érdeklődni ebben a témában is. Egy poloskás társasházban, de akár egy nyestes környéken egyaránt lehetnek tapasztalatok az ott élők szemszögéből.

Nyomvizsgálat lakásban

Már az első lakásvizit alkalmával érdemes rákérdezni a tulajdonosoknál, hogy vannak-e kártevők a lakásban, vagy a társasházban. Majd a lakás szemrevételezésekor érdemes az apró – sokszor jelentéktelen – nyomokra kiemelt figyelmet fordítani. Élő vagy elhullott rovarokat és azok ürülékeit kell keresni az alábbi helyeken:

  • Konyhaszekrény
  • Szemetesek
  • Ajtókeretek
  • Ágyak, ágyneműtartó
  • Sarkok, karnisok

Nyomvizsgálat családi házban

Családi házak és azok melléképületei esetében már nem kizárólag csak a rovarok jelenlétére utaló nyomokat keressen. A lakrészen kívül a pincét, padlást és minden más épületet alaposan szemügyre kell venni, még a kertet és a szomszédokat is. Leggyakoribb hiba, hogy a padlásteret nem nézik, vagy nem nézetik meg senkivel kártevők szempontjából. Később persze már az új tulajdonost fogja terhelni mindenféle mentesítési és helyreállítási teher. Sokan persze fel sem mernek menni a padlásra, vagy amennyiben mégis, nem tudják értelmezni az ott talált nyomokat. Éppen ezért nem is tulajdonítanak jelentőséget a látott kártevő nyomoknak.

Ingatlan vásárlás előtt – tippek

Véleményünk szerint nem szabad egy szakszerű kártevő felderítésen spórolni. Ingatlan vásárlás előtt legtöbben – nagyon helyesen – szakemberrel ellenőriztetik az adott ingatlan műszaki, statikai állapotát. Ne legyen ez másként az ember közelében megtelepedő kártevőkkel sem, mivel az említett állapot gyorsan megváltozhat miattuk. Gyanús jel lehet akár egy kis fürészpor az épületen belül, vagy közvetlen közelében. Ezek a jelek a fentebb már említett farontó hangyára is utalhatnak, ami nagyon komoly probléma. Persze ilyen apró jelek avatatlan szemnek fel sem tűnnek.