Lóhangya

0
489
lóhangya

Lóhangyák a ház körül gazdasági kártételük miatt számítanak kártevőnek, főleg jelentős elszaporodások okán. Akár több száz egyedből álló kolóniát is képesek létre hozni. Ez a hatalmas hangyaboly aztán a fából készült épületeket rongálják, fészek építés és bővítés céljából. Mivel gyakori, hogy a hangyaboly mélyen rejtve van, az irtásuk nem minden esetben oldható meg házilagos eszközökkel és szerekkel.

A lóhangya királynő

Magyarországon az egyik legnagyobb hangyafaj a lóhangya ( Camponotus vagus ). A királynő mérete elérheti a 1.5 cm-t is. Minden kolóniában egy királynő található amely az első évben 15-20 dolgozóval kezdi meg az „államalapítást”. Az áttelelést követően a második évben már jelentős méretűvé gyarapodó állomány képes lesz az ember számára károkat okozni, vagy csak jelentős zavaró tényezővé válni, tömeges megjelenésükkel. A harmadik évben már több ezer egyed megjelenése sem ritka. A királynő várható élettartama elérheti akár a 10-15 évet is.

@agriohu

Lóhangya királynő – https://agrio.hu/lohangya/ – #hangyák #lóhangya #kártevők

♬ eredeti hang – AgrioHU – AgrioHU

Az első generáció a királynő szája által kibocsátott folyadékkal táplálkozik. A királynő nem táplálkozik, saját zsírtartalékait és szárnyai izmát használja fel. Az első szaporulatból származó néhány munkás végzi a hangyaboly feladatait. Étel begyűjtését, a boly kibővítéséhez folyosók kiásásását. A dolgozók táplálják a lárvákat és a királynőt is az általuk felöklendezett táplálékkal. A királynő feladata lényegében kizárólag a tojásrakás.

hangyairtás

Lóhangya irtás

A lóhangyák irtása házilag kontakt hatású irtószerrel kivitelezhető, de kizárólag a hangyaboly feltárását követően. Kizárólag a dolgozókat célozni értelmetlen, a királynővel együtt kell a kolóniát felszámolni. Veszély esetén képesek az egész telepüket átköltöztetni másik helyre.
Táplálékmérget ( hangyagélt ) az épület belsejébe belépő hangyák ellen célszerű alkalmazni. A géleket általában a dolgozók faljá fel, a fészekbe már nem juttatják el a hatóanyagot. Ezért a lóhangyák irtását érdemes szakemberre bízni, aki több módszert is alkalmazni tud lóhangyák ellen. Kisebb egyedszámú hangyaboly ellen lehet próbálkozni házilag, viszont ilyenkor még nagyon nehéz felfedezni a jelenlétüket.

A lóhangyák kártétele

A kolónia nagyjából a harmadik évben éri el a több ezres létszámot. Ilyenkor már sok esetben helyrehozhatatlan károkat okoznak akár tartógerendákban is.

Faodvasító lóhangya

A faodvasító lóhangya kifejezetten a kivágott, száraz fát részesíti előnyben ahol a kolóniát létre tudja hozni. Magát a fát nem eszi meg, csak járatokat és menedéket épít a belsejében. Idővel a fészek és az egyedszám növekedésével teljes mértékben tönkreteszik az ember számára fontos faanyagot. Az épület körül megjelenő fűrészpor egyértelműen jelzi, hogy valami baj van.

ElőzőPókirtás után ellenőrzés
KövetkezőMekkora lyukon fér be a nyest?