Fertőtlenítés

0
549
fertőtlenítés

A 2020-évi világjárvány után megkerülhetetlen és mindenkit érintő témává vállt a higiénia és a fertőtlenítés tudománya. Számos olyan kérdés merült fel hirtelen melyek azelőtt nem, vagy csak bizonyos esetekben kevés embert érintően. Ilyenek például a betegellátásban, beteggondozásban dolgozók.

fertőtlenítés

A fertőtlenítés alapvető téziseinek megismerése nagyon fontos annak érdekében, hogy a gyakorlati módszerek alkalmazásánál tisztában legyünk azzal, hogy valójában mit is csinálunk. Ismerni kell továbbá magukat a fertőtlenítő hatóanyagokat és készítményeket. Mit, mivel és hogyan használhatunk biztonságosan. A kémiai hatóanyagok, valamint a természetes fertőtlenítők ismerete segíthet az adott helyzet alapján a magfelelő termék kiválasztásában.

Minden területen egyaránt hatásosan alkalmazható, általános fertőtlenítő eljárás nincs. A fertőző forrásból, a külső környezetbe kikerült kórokozók hosszabb-rövidebb ideig megőrzik megbetegítő képességüket. Ez a képesség a kijutás időpontjában a legnagyobb. Ezért a fertőtlenítés akkor a leghatásosabb, ha a kórokozókat a külvilágra való kikerülésük után a legrövidebb idő alatt elpusztítjuk, inaktiváljuk.

Fertőtlenítés alapfogalmak

Fertőtlenítés: minden olyan eljárás, amely az élő szervezetből ( fertőző forrásból ) a külső környezetbe kikerült kórokozók elpusztítására, illetőleg fertőző képességük megszüntetésére ( inaktiválására ) irányul.

Fertőző forrás: emberi, vagy állati szervezet, amelyben a kórokozó természetes módon tartózkodik. Amelyből kijutva közvetlen, vagy közvetett úton egészséges egyéneket fertőzhet meg. Fertőző forrás lehet beteg, vagy kórokozó hordozó ember vagy állat.

Mikroorganizmus: mikroszkopikus méretű egy- vagy többsejtű, vagy sejtes szerkezet nélküli élő szervezet. Baktériumok, vírusok, gombok tágabb értelembe a moszatok és egysejtűek.

Fertőtlenítendő környezet: minden olyan helyiség, terület, anyag, tárgy, eszköz amely a fertőző betegtől oly mértékben megfertőződhetett, hogy a fertőzés terjesztésére alkalmas lehet. Úgyszintén a fertőző beteggel együtt élő, vagy vele érintkezett olyan személyek köre, akik tőle fertőződhetnek vagy fertőződhettek meg.

Fertőtlenítő eljárások

Fertőtlenítő eljárás: a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozó mikroorganizmusok fizikai, kémiai, valamint fizikai-kémiai hatásokkal történő elpusztítása, inaktiválása.

Fizikai fertőtlenítő eljárás: a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozó mikroorganizmusok hőenergiával

  • égetéssel
  • forralással
  • áramló vízgőzzel
  • túlnyomásos vízgőzzel
  • UV fénnyel történő elpusztítása, inaktiválása

Kémiai fertőtlenítő eljárás: a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozó mikroorganizmusok antimikrobiális hatású kémiai anyagokkal ( fertőtlenítőszerekkel ) történő elpusztítása, inaktiválása.

Kombinált fertőtlenítő eljárás: a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozó mikroorganizmusok fizikai és kémiai ágensek és mechanikai hatások egyidejű alkalmazásával történő elpusztítása, inaktiválása.

Személyi fertőtlenítő eljárás: az emberi test kültakaróján, illetve nyálkahártyáin lévő kórokozó mikroorganizmusok elpusztítására, vagy számuk jelentős mértékű csökkentésére szolgáló antimikrobiális módszer.

Fertőtlenítőszer: egy vagy több hatóanyagot tartalmazó készítmény, amely az előírt, megfelelő alkalmazás mellett élő, illetve fertőzőképes kórokozók elpusztítására, inaktiválására alkalmas és ilyen célra kerül engedéllyel forgalomba.

Fertőtlenítő hatású tisztítószer: antimikrobiális kémiai hatóanyagon kívüli tisztító hatású felületaktív anyagot ( tenzidet ) is tartalmazó kombinált készítmény. Az előírt alkalmazás mellett élő, illetve fertőzőképes kórokozók elpusztításán kívül a szennyezett felületeken, anyagokon, illetve ezek szerkezetében lévő szennyeződések fellazítására, feloldására, eltávolítására alkalmas.

Fertőző betegségek terjedése

Ahhoz, hogy egy fertőzést újabb fertőzés kövessen, a kórokozónak el kell hagynia a fertőzött szervezetet. Abból közvetlenül, vagy a külső környezeten át valamilyen alkalmas tényező közvetítésével más élő szervezetbe kell bejutnia. A fertőzött szervezetből a kórokozók különböző módokon jutnak a külvilágra:

  • testnedvekkel
  • vérrel
  • széklet
  • vizelet
  • nyál
  • orr-, fül-, torokváladék
  • genny
  • bronchus-váladék

A kórokozók életben maradása és fertőző képességük számos körülménytől függ. Rövidebb-hosszabb ideig fertőzőképesek maradnak, éppen ezért például egy fertőző beteg környezetében mihamarabb fertőtlenítést kell végezni, lehetőség szerint folyamatosan. A beteg gyógyulása, elszállítása, halála után pedig alapos záró fertőtlenítés szükséges.

Fertőtlenítő eljárások hatásossága

A legfontosabb, hogy a fertőtlenítőszer találkozzon a kórokozóval, meghatározott időn át ( behatási idő ). Figyelembe kell venni a fertőtlenítőszer használati utasításában leírtakat, valamint a fertőtlenítendő anyag fajtáját, állapotát és a szennyezettség mértékét.

A felületek, eszközök és tárgyak fertőtlenítésénél figyelembe kell venni, hogy minden fertőtlenítőszer ( bizonyos mértékig ) anyagkárosító hatással rendelkezik. Ezt minden esetben vegye figyelembe a termékválasztás és eljárás megválasztásakor.

A fertőtlenítés igen fontos fázisát képezi az eszközökön, tárgyakon, felületeken lévő szennyeződén előzetes eltávolítása, vagy fellazítása, a felületek úgynevezett nedvesíthetővé tétele.

A vírusok ellenálló képessége a különböző fertőtlenítőszerekkel szemben különböző. Általánosságban megállapítható, hogy kifejezetten jó vírusinaktiváló tulajdonsággal az aldehidek, oxidálószerek és az etilén oxid rendelkezik. A víruscsoportok közül az enterovírusok rendelkeznek nagyobb kemorezisztenciával.

Baktériumok elpusztítására a széles spektrumú fertőtlenítőszerek alkalmasak. Baktériumspórákkal szennyezett, felületek, anyagok fertőtlenítésére csak sporocid hatással is rendelkező fertőtlenítőszert szabad használni.

Fertőtlenítő takarítás sorrendje

fertőtlenítés

Sokan nem veszik komolyan, vagy nincsenek tisztában a fertőtlenítő takarítás sorrendjével. Pedig a rossz kivitelezás meghiúsíthatja a művelet eredeti célját. Sorrend a következő:

  • Bútorok, ágyak, éjjeliszekrények stb. letörlése, lemosása
  • Mosdókagyló, piperepolc, fürdőkád, csempe stb. letörlése, lemosása
  • WC-kagylók, pissoir, hulladéktárolók, pelenkagyűjtő stb. letörlése, lemosása
  • padlózat felmosása erre a célra szolgáló, speciális méretű műanyag vödörben lévő fertőtlenítő oldattal, zsebes kialakítású mop-al a hozzá rendszeresített nyéllel.

Mind a berendezési és felszerelési tárgyak, mind pedig a padló fertőtlenítése során keletkezett szennyvizet, külön erre a célra szolgáló vödörben kell gyűjteni. Padlófelület felmosását bentről kifelé haladva végezze. Egy mop-al – egy bemártással – 10-15 nm felületet lehet felmosni, optimális esetben. Majd ezt követően a mopfejet cserélni kell. 10 liter fertőtlenítő oldat 50-60 nm felületre elegendő.

A felmosás során a fertőtlenítő szerre vonatkozó behatási időt biztosítani kell. Ezért a száraz utántörlést kerülni kell.

Fertőtlenítő takarítás – színkódok

A fertőtlenítő letörlés, lemosás során fontos a különböző szennyezettségű felületek ellenőrizhetően elkülönített takarítása. Színkódok:

  1. Kék – felszerelési és berendezési tárgyak asztal, ajtó, ágy, párkány, szekrény, korlát atb.
  2. Sárga – mosdó és környéke, szappan, illetve adagolók, tükör
  3. Piros – kifejezetten fekáliás szennyezettségű felületekhez. WC, piszoár, pelenkagyűjtő
  4. Fehér – konyhai berendezési tárgyakhoz. Hűtőgépek takarításához.
  5. Zöld – Speciálisan kiemelt terület takarításához.

Színkódok alkalmazásánál ügyelni kell az elkülönítésre a tárolás folyamán. Ez vonatkozik más takarítási eszközre is. Például vödrök, szivacsok, dörzsik stb.

Kézfertőtlenítés

A kézfertőtlenítő szappanok közös jellemzője, hogy az antimikrobiális hatóanyagon kívül szennyoldó, szennyeltávolító hatású felületaktív anyagokat ( tenzideket ), valamint bőrvédő adalékokat is tartalmaznak. Előnyük, hogy a fertőtlenítő kézmosás időtartama alatt a bőr felületén lévő átmeneti mikroflóra elpusztításán kívül feloldják a bőrőn lévő szennyeződéseket. A készítmény leöblítésekor ezek a szennyeződések eltávolíthatók.

Vízvételi lehetőség esetés: fertőtlenítő kézmosásra fertőtlenítő hatású folyékony szappant kell alkalmazni. Ilyen készítmények például: CLARASEPT, INNO-SEPT folyékony szappanok.

Vízvételi lehetőség hiányában: alkoholos kézfertőtlenítő szerekkel történő bedörzsölést kell alkalmazni. Ilyen készítmények például: CLARASEPT, BRADONETT, vagy HiGeen alkoholos kézfertőtlenítő szerek.

Ivóvíz fertőtlenítése

Átlátszó víz esetében: a fertőtlenítést úgy kell végrehajtani, hogy például: 20 liter ivásra szánt vízben 2g Kloramin-T, vagy 2 Neomagnol tablettát feloldunk, majd 2 óra behatási idő után a víz iható.

Nem átlátszó, zavaros víz esetén: a fertőtlenítést klórmésszel kell végezni. Például: 10 liter vízhez 0,1g klórmeszet feloldunk. majd 2 óra behatási idő után a víz iható.

Az eljárás akkor sikeres, ha a behatási idő leteltével a kezelt víz határozottan klórszagú. Amennyiben klórszag nem érezhető, az eljárást meg kell ismételni.

Cipőfertőtlenítés

A cipők fertőtlenítésére fertőtlenítő oldatos lemosást, vagy beáztatást alkalmazhatunk. Bőrcipók esetében inkább csak a letörlés javasolt. Cipőfertőtlenítés elvégezhető még az alábbiak szerint.

Mindenféle lábbeli fertőtlenítését úgy végezzük, hogy mindkét cipő belső talp részébe a talp méretének megfelelő méretre vágott műanyag fóliát helyezzünk. Majd erre tömény formalin oldattal átitatott, diónyi méretű vattát helyezünk. Ezt követően a cipőket, egyenként műanyag fólia tasakba helyezzük és a tasak nyílását légmentesen zárjuk.

A műveletet jól szellőző helyiségben, vagy lehetőség szerint szabad területen végezzük. Gumikesztyű és légzésvédő használata feltétlenül szükséges. Az így előkészített cipőket 25-30 °C hőmérsékletű helyiségben, tárolóban, ládában helyezzük 24 órára. A behatási idő letelte után, a cipőket tartalmazó tasakokat lehetőség szerint a szabadban nyissuk ki. Ezután a lábbeliket kiemelhetjük. A formalinos vattákat, illetve a műanyag fóliákat gumikesztyűs kézzel emeljük ki.

Ezt követően a cipőkben lévő formalint szabad levegőn kiszellőztetjük, vagy patikában kapható szalmiákszesz segítségével közömbösíthetjük. Szalmiákszeszbe mártott textíliával a cipő belső terét áttöröljük ügyelve arra, hogy a szalmiákszesz a lábbeli bélését ne áztassa el. Ezt követően a cipőket hagyjuk megszáradni.

A formalinnal és a szalmiákszesszel végzett munka során feltétlenül használjon légzésvédőt. Még a szabad levegőn is.

Légtér fertőtlenítés

Fertőtlenítés ködképzéssel ( aeroszol ): erre a célra kifejlesztett speciális eszköz segítségével. Ennek a módszernek köszönhetően lehetőség van légtér- és felületek egyidejűleg történő fertőtlenítésére. A munkaoldat porlasztása lehet, ködpermet (különböző nem mosható felületeken), vagy akár egészen apró lebegő részecskék formájában. A ködképzéses fertőtlenítés a munkaterület légterét, falait, berendezési tárgyait és egyéb nem mosható felületeinek fertőtlenítésére alkalmas. Előnye, hogy olyan nehezen elérhető helyekre is behatol, ahová más módszerekkel nem lehetséges fertőtleníteni. Kiválóan alkalmazható nagy felületek, légterek és magasan elhelyezett tárgyak, vagy falak esetén.

Fertőtlenítés permetezéssel

Permetező gép segítségével, a megfelelő méretre porlasztott fertőtlenítő oldatot kell a felületekre juttatni. Permetező gép és hozzá tartozó szórófej kiválasztásában alapvetően a terület nagysága és használatának módja a meghatározó. Fertőtlenítő permetezésnél a helyes szeradagolás és egyenletes eloszlatás a két legfontosabb szempont. A permetezéssel történő fertőtlenítés esetén – gyorsan, gazdaságosan és hatékonyan lehet nagy területeket kezelni. A fertőtlenítőszert hígított, vagy hígítatlan formában juttatják a felületekre. Ügyelve a behatási idő megtartására, az adott terméket illetően.

Permetezéssel fertőtleníthetőek az alábbiak (mosható felület):

  • Padozat
  • Falak
  • Felszerelési, berendezési tárgyak
  • Nyílászárók
  • Szállító eszközök
  • Járművek
  • Konténerek

Nem mosható felületeknél ködszerű permetezés is lehetséges bizonyos esetekben. Ilyenek a nem mosható padlóburkolatok, falfestések, berendezési tárgyak…

Fertőtlenítés gőzzel

A gőzzel való vegyszermentes fertőtlenítő módszerek előnye, hogy fertőtlenítőszerek nélkül, magas hőmérsékletű gőz előállításával pusztítja el a kórokozókat. Esetleg természetes fertőtlenítő adagolható a rendszerhez – pl.: alkohol. Az ipari berendezésekhez széles spektrumú fertőtlenítőszer is adagolható, a munkaterület használatának módjához igazítva. Ez esetben a szerválasztást befolyásoló tényező pl.: élelmiszeripar, egyéségügyi létesítmények, helyiségek stb. Részletesen a témáról: fertőtlenítés gőzzel

Otthonápolt fertőző betegek

A beteg ápolója ( családtag, szakképzett ápoló ) betegszobában csak itt használt könnyen mosható ruhát, köpenyt és lábbelit viseljen. A szoba elhagyásakor ezt a védőruhát le kell vennie, melyet a betegszobában kell hagynia. Cseppfertőzés útján terjedő betegségek esetén ajánlott az orr-száj maszk viselete is. Ilyenek például:

  • Influenza
  • Kanyaró
  • Vörheny (skarlát)
  • TBC
  • Szamárköhögés

Az otthonápolt fertőző betegek ápolójának feladata a megfelelő higiénia és fertőtlenítés folyamatos fenntartása, elvégzése. Rendszeres kézfertőtlenítés, használati tárgyak, textilíák, fertőtlenítő mosogatás stb. Gondoskodni kell továbbá a gyakori fertőtlenítő takarításról és szellőztetésről.

A fertőtlenítés végrehajtásának jogszabályi háttere

  • Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény
  • Járványügyi rendelet 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet

forrás:

  • Tájékoztató a fertőtlenítésről 2012
  • OEK
  • ÁNTSZ
ElőzőBolhák
KövetkezőKézfertőtlenítés