Hogyan kerül ágyi poloska a lakásba? Ez az első kérdés amit mindenki feltesz, ha lakásába poloskák kerülnek. Az ágyi poloska bejutását egy lakásba számtalan tényező segítheti, vagy gátolhatja. Sajnos az emberi tevékenység és hozzáállás inkább segíti ennek a rovarnak a terjedését és szaporodását.
Használt tárgyak vásárlása, utazás, nagyobb közösségek mind potenciális veszélyforrásai az ágyi poloska behurcolásának. Alapvetően passzív úton így kerülhetnek be egy lakásba, ahol aktív módon saját lábukon minden szobát vagy szomszédos lakásokat is megfertőzhetnek. A járványügyi rendelet alapján ( 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet ) minden fent felsorolt szereplőnek kötelessége lenne rendszeresen rovarirtást végeztetnie, de ezt nagyon kevesen teszik meg valójában. Kiemelt veszélyforrások a szállodák, diák- és munkásszállók, ezeken a helyeken évente két alkalommal megelőző jelleggel vagy az ágyi poloska felbukkanása esetén azonnal rovarirtást kell végezni.
Engem nem zavar az ágyi poloska
Sajnos vannak olyan embertársaink akik hónapokat, vagy akár éveket is képesek az ágyi poloskával együtt élni. Mostanra minden nagyobb város, szinte minden utcájában található ilyen lakó. Természetesen mindenkiben felmerül a kérdés, miért? A választ senki sem tudja pontosan, egyszerűen Ők ilyenek. Fontos tudni erről a jelenségről mert a „hogyan kerül ágyi poloska a lakásba” című kérdésre ez a jelenség adja meg nagy részben a választ. Gondoljon bele, Ők is utaznak és járnak valamilyen közösségbe esetleg vannak közvetlen szomszédaik.
Hogyan kerül ágyi poloska a lakásba társasházak esetében
Társasházakban az ágyi poloska bejutása egy lakásba több módon lehetséges, főleg a szomszédok hathatós közreműködése által. Poloskás holmik szállítása folyóson, liftben, egyéb közös területeken. Ágyneműk kirázása illetve kiterítése ablakban, teraszon szintén a poloskák terjedését generálja. Így jut ágyi poloska a lakásba könnyedén.
Háziállatok tekintetében nem kell tartani attól, hogy általuk kerül be a lakásba. Az ágyi poloska erősen az emberhez kötődik. Háziállatok vagy társállatok vérén nem él meg. Elméletben lehetséges a bundájukkal, tappancsukkal egy-egy példány áthurcolása egyik helységből a másikba. Ennek esélye viszont nagyon kicsi.
Megelőzés
A kártevőirtó szakemberek minden alkalommal felhívják ügyfeleik figyelmét, hogy használt tárgyakat, textíliákat vagy bontásból, lomtalanításból származó anyagokat senki se vigyen haza. Az interneten, vagy egyéb forrásból származó dobozokat szintén nem célszerű a lakáson belül kibontani. Természetesen nem kizárólag az ágyi poloska miatt kellene betartani ezt az óvintézkedést. Bármilyen más rovar is bekerülhet a lakásba ily módon, ahol azután elszaporodhat.
Az ágyi poloska irtás és az ágyi poloska bejutásának megakadályozásáról bővebben is olvashat.
Kiemelten kell foglalkozni továbbá a turizmus kérdésével, ezen belül főleg a külföldi ki- és beutazásokkal. Nyaralásból hazatérő családok saját maguk hurcolják be a poloskákat saját lakásukban. Egy részük már csak akkor veszi észre, hogy baj van mikor már jelentősen elszaporodtak. Tartson alapos vizsgálatot és ha gyanúsat lát fotózza le, így könnyebben lehet azonosítani a „betolakodót”.